Fülei Balázs zongoraművész

Liszt Ferenc eredeti hangszereit – amelyek egykori lakásán, a Vörösmarty utcában kaptak helyet – évente csupán egyetlen alkalommal szólaltatják meg: a Múzeumok Éjszakáján, ami idén június 24-re esik. 

Tovább gazdagodott, azaz egészen egyedi, korábban soha nem látott-hallott elemekkel bővült a Muzsikás Együttes és Fülei Balázs közös koncertje, az Allegro Barbaro. 

Első alkalommal rendezik meg a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban a Schubert-napot, ami – a remények szerint – hagyományt teremt majd. 

A fiatal Dohnányi 1895-ben jelentkezett a c-moll zongoraötössel, a mű voltaképpen az első zeneakadémiai év vizsgadarabja volt. 

„Itt vagyok újra, ahová 1941 óta minden évben eljöttünk, ahol minden bokor rá emlékeztet” – írta Kodály Zoltán Galyatetőről 1959-ben, első felesége, Sándor Emma halálát követően. 

FacebookYouTube