Hírlevél

AZ UTOLSÓK

1828. március 26-án, életének utolsó tavaszán Schubert saját szerzeményeiből igen sikeres koncertet adott Bécsben, ami egy időre némi lelki és anyagi stabilitást hozott. Ezekben a hetekben születtek a c-moll, az A-dúr, és a B-dúr zongoraszonáták vázlatai is, és őszre mindhárom darab elkészült. Az utolsót, a B-dúrt szeptember 26-án fejezte be, két nappal később pedig egy estélyen már mindháromból játszott. Bátyja, Ferdinand 1829-ben a Diabelli kiadónak adta el a darabokat, amelyek néhány évvel később a Schubertről mindig óriási lelkesedéssel beszélő, fiatal Robert Schumann-nak ajánlva jelentek meg. A három zongoraszonáta közül a középső és az utolsó, az A-dúr, valamint a B-dúr szonáta szólal meg Fülei Balázs a Magyar Rádió Márványtermében rendezett szólóestjén május 8-án.

Jegyek és információ

Rudolf Klingsbögl: Schubert a zongoránál
Rudolf Klingsbögl: Schubert a zongoránál

AZ IDŐK VÉGEZETÉRE

Olivier Messiaen visszaemlékezése szerint soha nem hallgatták még művét olyan odaadó figyelemmel és megértéssel, mint azon a nyomorúságos, havas éjszakán. A helyszín a Görlitz melletti hadifogoly gyűjtőtábor, az időpont 1941. január 15. Négy francia hadifogoly – civilben hivatásos muzsikus – barátsága, tehetsége, és hite az, ami lehetővé teszi, hogy egyikük, Olivier Messiaen a táborban elkészült darabját bemutassák társaiknak a nagy nehézségek árán beszerzett, ütött-kopott, részben sérült hangszereken. A zongoránál a szerző ül, Henri Akoka játszik a klarinéton, Étienne Pasquier csellózik, Jean Le Boulaire hegedül, és először hangzik el a Kvartett az idők végezetére. Május 4-én, Fülei Balázs a francia zene mintegy hatvan évét felölelő sorozatának zárókoncertjén Messiaen darabját az Auer Trió és Rumy Balázs klarinétművész előadásában hallhatják a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Jegyek és információ

Messiaen Görlitz

Messiaen Görlitzben
 

BEETHOVEN BUDÁN

„Május 7-én újabb Caroussel volt, melynek végződése után a Budai Theatrumban Concert tartatott, a mellyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a Forte Pianon való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a figyelmetességét” – írja a Magyar Kurir 1800. május 8-án az akkor harmincéves, de már nagyhírű mesterről, akit Brunszvik Ferenc ajánlására hívták meg. Ez a koncert volt Beethoven első és egyben utolsó pest-budai szereplése, és erre emlékezik idén már 19. alkalommal a Beethoven Budán elnevezésű, egyhetes, komolyzenei fesztivál. Ennek keretében ad korhű hangszereken kamarazenei koncertet Fülei Balázs a Budapesti Fesztiválzenekar két művészével, Lesták-Bedő Eszterrel és Szőke Zoltánnal május 5-én a Budavári Városházán.

Jegyek és információ
Interjú Fülei Balázzsal a koncertről

Buda
Buda 1800 körül

A Budavári Fesztivált követően, május 28-án a Fonóban az érdeklődőknek ismét alkalmuk lesz közel kerülni Beethovenhez. Az Auer Trió koncertjén az a Főherceg trióként ismert darab is elhangzik majd, amit a szerző tanítványának, az igen tehetségesen zongorázó Rudolf főhercegnek ajánlott. Az első nyilvános bemutatót 1814. április 11-én tartották a Római császárhoz címzett, elegáns bécsi fogadóban, ahol gyakran koncertezett a híres Schuppanzigh Quartett. Ignaz Schuppanzigh, Beethoven hegedűtanára, Joseph Linke csellista, és maga a szerző mutatta be a darabot a közönségnek, egyre rosszabbodó hallása miatt azonban Beethovennek ez volt az utolsó nyilvános fellépése zongoristaként.

Jegyek és információ

Auer trió

NYOLCSZEMKÖZT MENDELSSOHNNAL

Megnyerő modorúnak, szeretetre méltónak, és végtelenül jóindulatúnak írják le kortársai Felix Mendelssohnt, akinek leveleiből is sugárzik a derű és az alapvetően kiegyensúlyozott lelkivilág. Családtagjainak szánt, igen szellemes beszámolóit koncertekről, utazásról, vagy éppen a gyerekeiről Hegedűs D. Géza szólaltatja meg az Auer Trióval közös, Nyolcszemközt Mendelssohnnal című esten, május 31-én, a BMC-ben. A Zsidó Művészeti Napok idei programjába készülő, egyetlen alkalommal látható produkcióban két zongoratrió hangzik el az Auer Trió előadásában: a d-moll, ami Mendelssohn életének különösen boldog, fiatal házas időszakában született, és a c-moll, amely másfél éves kisfia, Felix súlyos betegségéhez és szerencsés felgyógyulásához kapcsolódik.

Jegyek és információ

Mendelssohn


Mendelssohn fiatal házas korszakának lenyomatával nem csak az Auer Trió májusi koncertjén találkozhat a közönség: május 16-án és 17-én Fülei Balázs a Mendelssohn Kamarazenekarral a veszprémi Hangvillában játssza a német komponista zongorára és zenekarra írt műveit, köztük a d-moll zongoraversenyt. A versenymű közvetlenül a nászút után született, és az 1837-es Birmingham-i Fesztiválra készült, ahol a premier szólistája maga a szerző volt.

Jegyek és információ

 

SZÓLÓEST BUKARESTBEN

Bartók a zeneszerzés mellett népdalok gyűjtésével foglalkozott a legszívesebben, több levélben is megírta, mennyire jól érzi magát gyűjtőkörútjain. Az Improvizációk magyar parasztdalokra 1920-ban született szólózongorára, a darabot Tolna, Zala, Szerém, Csík, Udvarhely, és Szilágy megyében gyűjtött népdalok ihlették. Chopin, Janáček, és Cikker egy-egy műve mellett ez a Bartók darab is megszólal május 13-án Fülei Balázs bukaresti szólóestjén, a Román Athéneumban.

Fülei Balázs



Kiadja: Vita-Musica Management
Összeállította: Bokor Gabriella
Minden jog fenntartva  ©
 

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a legjobb böngészési élményt nyújtsa.