Dráma és verőfény címmel ad koncertet Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész és a Mendelssohn Kamarazenekar – ezzel kezdetét veszi a Komolyzenei Esték balatonfüredi koncertsorozat újabb évada. Az ifjú zongoristanemzedék egyik legelismertebb képviselőjével, az átütő színpadi jelenléttel zongorázó Fülei Balázzsal beszélgettünk.
– Bartók műveinek egyik leghitelesebb tolmácsolója, Balatonfüreden mégis egy merőben más zeneszerző, Beethoven zongoraversenyét játssza.
– Valóban volt egy időszak az életemben, amikor kifejezetten sokat foglalkoztam Bartók zenéjével, sőt állandó útitársam, mint ahogy Beethoven is. Alkatilag közel érzem magamhoz őket. Nem specializálódtam egy-egy előadóra, széles repertoárt játszom, és szeretek új darabokat tanulni. Vannak azonban zeneszerzők, akiket állandóan repertoáron tartok, Bartók, Bach, Liszt, Brahms, és Beethoven is ilyen. Egyébként a zenekar kérése volt ez a zongoraverseny, nagyon ritka, hogy versenymű esetében egy szólista maga választhatja meg, mit játszik. A zenekarok legtöbbször a sorozatukban eltervezett műsorukhoz hívják meg a választott szólistát.
– Kifejezetten szólista alkatnak tartja magát, mégis sokat játszik más zenészekkel is.
– Igen, szeretek szólóesteket játszani, inspirál a színpadot birtokolni egyedül. Ezúttal azonban zenekarral együtt lépek fel, Beethoven I. C-dúr zongoraversenye egy igazi szólista feladat. Új stílust hozott a műfajba: a zongorista egymaga próbál konkurálni egy egész szimfonikus zenekarral. Mozartnál vagy Bachnál inkább közös játék van, itt viszont valamiféle heroikus hangulat jelenik meg a szólóhangszer részéről, sokszor olyan zenei anyag is elhangzik, amit a zenekar nem vesz át, nem ismétel.
A Mendelssohn Kamarazenekarral már többször koncerteztem, sőt Kováts Péterrel együtt zenélünk az Auer Trióban is. A kamarazenekar igazán flexibilis, érzékeny együttes, szenvedéllyel zenélnek, az üzemi jelleget egy parányit sem érzem rajtuk, ami – tegyük hozzá – különleges dolog.
– Előadóművészként milyen viszonyt alakít ki a zeneszerzővel? Igyekszik a lehető legtökéletesebben visszaadni a művét, vagy inkább a saját interpretációját játssza el?
– A legtöbbször olyan szerzők műveit játszom, akik már nincsenek közöttünk, nem lehet megkérdezni tőlük, hogyan képzelték el a darabot. Ez feljogosítana arra, hogy úgy adjam elő a művet, ahogy én elképzelem. Ugyanakkor sok múlik az előadó ízlésén, zenei iskolázottságán. A Beethoven előtti darabokat például kifejezetten szánalmassá teszi, ha az előadó egyedi és önkényesen új megoldásokat akar rájuk erőltetni. Beethoven vízválasztó, az ő idejében jelenik meg a nyilvános koncert műfaja, vagyis az addig főleg megrendelésre írt zeneművekkel szemben itt már hatni kell a közönségre, le kell nyűgözni. Ez jellemzi ma is a hangversenyéletet, mindig számítunk valami újra a pódiumon. Beethoven viszonylag nagy mozgásteret ad a szólistának és a zenekarnak az egyéni világ kialakítására, ezzel én szeretek is élni. De itt is fontos, hogy az előadó fel tudja állítani az ízlése szerinti korlátokat, érezze a zenemű természetes határait.
– Mire figyeljünk majd a zongoraverseny alatt?
– A darab érdekessége, hogy viszonylag hosszú mű, saját korában nagyon újító darabnak számított. Bőbeszédű, egy-egy témát, érzelmet vagy hangulatot a végletekig fokoz, érzelmi szélsőségesség jellemzi. A maga idejében meghökkentő lehetett. És szerintem ma is az, hiszen Beethoven.
– Sok koncertet ad, előadásokat tart, tanít az egyetemen, tanszéket vezet. Marad ideje a gyakorlásra?
– Hát persze, tevékenységeim közül ez az első. Nincs is más választásom. Azonnal meghallani, ha valaki kamuzik a színpadon, és nem gyakorolt eleget. A gyakorlást leginkább a higiéniához tudnám hasonlítani. Ahhoz, hogy ápoltnak érezzem magam, napi 2-3 óra gyakorlás szükséges. Ez a létminimumom, az izmok és az idegek frissességének fenntartása. Napi hat órával vagyok boldog, akkor érzem azt, hogy aznap megtettem, ami tőlem telik. Egy nap azonban annyi feladatból áll, hogy ezt nagyon nehéz megteremteni. Eléggé aszketikus fegyelem kell ahhoz, hogy ma az ember el tudjon mélyedni a gyakorlásban, a zenében. Pedig csak így van értelme, ha megszűnik tér és idő, amikor dolgozol egy darabon.
Fülei Balázs Liszt-, Junior Prima, és Artisjus-díjas zongoraművész 1984-ben született Kecskeméten. Zongorázni 8 éves korában kezdett, első szólóestjét 12 évesen adta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Kamarazene Tanszék vezetője.
Repertoárján több mint harminc zongoraverseny szerepel, köztük Beethoven, Brahms, és Bartók összes zongoraversenye. Önálló lemeze 2013-ban Bartók és Grieg műveivel, 2015-ben pedig Beethoven, Brahms, Debussy, és Virágh András Gábor a holdhoz kapcsolódó darabjaival jelent meg. Világszerte tart zongorás és kamarazenei mesterkurzusokat. Rangos fesztiválok meghívott művésze, ősbemutatók és rádiófelvételek fűződnek nevéhez.
Balatonfured.hu 2019. november 5.
